A humanisztikus pszichológia és annak képviselői felismerték, hogy az ember fejlődése nem ér véget a személyes célok elérésével, mint például a siker, boldogság, vagy a képességek kibontakoztatása. Szerintük a fejlődés következő szintje a spiritualitás, és a spirituális élmények éppen olyan valóságosak és létezők, mint érzéseink, érzelmeink vagy gondolataink. Ezen a ponton a transzperszonális pszichológia irányzata különbözik a hagyományos pszichológiai megközelítésektől, mivel nem csupán az egyén, az ego személyes aspektusaira koncentrál, hanem arra is, ami összeköt minket, ami közös bennünk, mint emberekben. A transzperszonális pszichológia tehát a spiritualitáson keresztül igyekszik elősegíteni az ember kiteljesedését.

A transzperszonális pszichológia holisztikus megközelítéssel tekint az emberre, úgy tekint rá, mint aki nemcsak fizikai, hanem szellemi lény is. Olyan különböző területek eredményeit ötvözi, mint a keleti és nyugati vallások, filozófiák, természetgyógyászat, ökológia, antropológia, miközben figyelembe veszi a zene, a légzés, a tánc, a meditáció, a módosult tudatállapotok, valamint a transz gyógyító erejét is.

Az integrálpszichológia, mint a transzperszonális pszichológia egyik önálló irányzata, arra törekszik, hogy az ember személyes (ego) fejlődése mellett, párhuzamosan támogassa a spirituális fejlődését is. Ken Wilber, az integrálpszichológia egyik legismertebb képviselője, a személyiség fejlődését egy sokkal tágabb összefüggésben vizsgálja, mint elődei, és a tudatfejlődés különböző szintjeit részletesebben elemzi. Wilber munkásságában kiemelt szerepet kap az előző szintek meghaladása, ami nemcsak az új szint elérését, hanem az előző szinteken szerzett tapasztalatok, élmények, és állapotok integrálását is magában foglalja. A meghaladás tehát az egyes szinteken szerzett élmények és tapasztalatok tudatos beépítését jelenti, és a személyiség egy új szintű elfogadását, ahol már nem tagadjuk, hanem integráljuk azokat.

Az integrálpszichológia szintjei nem kapcsolódnak szigorúan életkorhoz vagy életciklushoz, így egy idős ember és egy fiatal felnőtt is lehet ugyanazon a fejlődési szinten. Az egyes szintek más-más módon alakítják a világ megértését és a tapasztalatok értelmezését, mintha egy láthatatlan térkép segítségével navigálnánk az életben.

• Archaikus szint

 Az archaikus szint a legelső, legprimitívebb állapot, amely a Freud-féle orális szakaszhoz hasonlítható. Ezen a szinten a csecsemő még nem képes megkülönböztetni önmagát a környezetétől, mivel osztatlan egységben létezik édesanyjával és környezetével. A tudatosság ezen szintjén az ego még nem formálódott meg, és az egyén csak alapvető szükségletei szerint reagál a világra. Az archaikus szintet erős késztetések és vágyak jellemzik, és a késztetések szinte a személyiség mozgatórugóivá válnak, például étkezés, szexualitás vagy más addikciók formájában. Wilber ezt a jelenséget függőségnek nevezi, amely abban az esetben is megnyilvánulhat, amikor az új szakasz nem integrálja az előzőt, hanem elutasítja azt. A szint elutasítása allergiás reakciókhoz vezethet, például táplálkozási zavarokhoz vagy ételallergiákhoz.

• Mágikus szint

A mágikus szint a gyermeki fejlődés következő lépése, amikor az egyén már elkezdi felismerni az önállóságát, és különbséget tud tenni önmaga és a környezete között. Ez a szint még mindig az egocentrikus gondolkodás uralta, és gyakran animisztikus jellegű: például, ha a gyermek beüti a fejét az asztal sarkába, azt a gyermek úgy élheti meg, mintha az asztal "rossz" lenne. A mágikus szint az önértékelés túlértékelésével is járhat, ahol az egyén azt képzeli, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és másoknál értékesebb, jobb személy. Az elutasított, integrálatlan mágikus gondolkodás hajlamos abba a csapdába esni, hogy mágikus eszközökkel próbálja befolyásolni az életet anélkül, hogy erőfeszítéseket tennénk. Ilyen például a babonás hiedelmek vagy a "megéri" logikájú viselkedés.

• Mitikus-mágikus szint

A következő szinten a gyermek képes felismerni és alkalmazni azokat a szabályokat, amelyek a környezetét irányítják, és elkezdi beleélni magát mások helyzetébe. Ezen a szinten az egyén az önállóság érzését és a különlegességét mások felett, külső hatalom áldásaként éli meg. Az ilyen személyek hajlamosak a hatalomra és az irányításra, és gyakran a világot egy evolúciós csatatérként értelmezik, ahol a legrátermettebbek győznek. A mitikus-mágikus szinten lévő emberekre jellemző, hogy a külvilág agresszívnak, nyomulósnak, vagy éppen erőszakosnak látja őket, miközben a titokban elnyomott hatalmi vágyukat is képesek elfojtani. Az elfojtott érzelmi energia, mint düh, harag, vagy bosszúvágy számos testi panaszt, például izomfájdalmat vagy szívproblémákat is okozhat.

• Mitikus-hagyományos szint

Ezen a szinten az egyén a csoporthoz tartozás szükségességét kezdi el fontosnak tartani, és az önértékelését a közösségnek való megfelelésben találja meg. Az ilyen személyek gyakran konformisták, szigorúan követik a szabályokat és nem kételkednek azok igazságában. A fundamentalista vallások követői és a szűklátókörű személyek gyakran nem tudják meghaladni ezt a szintet, és gyakran úgy érzik, hogy a "tévúton járókat" meg kell menteniük, míg azok, akik nem illeszkednek a csoportba, idegenek vagy "tévelygők". A túlzottan csoporthű gondolkodás esetén az egyén gyakran félhet a másképp gondolkodóktól, és képes elítélni vagy kirekeszteni őket.

• Racionális-modern szint

Ez a szint a serdülőkori életszakaszra jellemző egyébként, amikor az egyén önálló akarattal rendelkező, racionális lényként kezdi megérteni a világot. Az önálló döntéshozatal és a teljesítménykényszer jellemzi, miközben egyre inkább elkülönül a csoporttól, és saját érdekeit, szükségleteit előtérbe helyezi. A racionális szintre jellemző az a versengő szemléletmód, amely a sikerhez, teljesítményhez való ragaszkodást jelenti, miközben a szellemi és érzelmi fejlődés háttérbe szorulhat. A teljesítménykényszer és a racionalitás elutasítása, ha nem integrálódik, gyakran abba a hibába vezet, hogy az egyén elmenekül a spiritualitás és az irracionális hitvilág felé.

• Pluralista-posztmodern szint

Ezen a szinten az ember felismeri, hogy a világban számos eltérő nézőpont, hitrendszer és igazság létezik, és mindenkinek joga van a szabadsághoz. A pluralizmus alapesetben a különböző kultúrák és értékek egyenlőségét jelenti. Azonban a posztmodern gondolkodásmód gyakran relativizálja az értékeket és igazságokat, és a személyek hajlamosak arra, hogy minden más véleményt ellenségesnek tekintsenek. Az ezen a szinten elakadt egyének gyakran megvetik azokat, akik másokat megvetnek, és elítélik a kritikát.

• Integrálszint

Az integrálszint a tudatosság legmagasabb szintje, ahol a széles látókörűség, a befogadás és az egység érzése jellemzi az egyént. Az "és" gondolkodásmód válik dominánssá ahelyett, hogy az ellentétekre helyezné a hangsúlyt. Például "gondolkodás és szív" a helyes, és nem a „gondolkodás vagy szív” ellentét. Az integrálszinten élő ember képes arra, hogy nemcsak önmagával és közvetlen környezetével foglalkozzon, hanem a világ nagyobb egységének részét lássa önmagában.

• Transzperszonális szint

A transzperszonális szintet a legmagasabb szintű tudatosság jellemzi, amelyet meditációval és más transzcendentális élményekkel lehet elérni. Az ezen a szinten lévő ember számára minden létezővel való egységélmény és a térbeli-időbeli határok elmosódása jellemző. Az egyén önállósága teljesen eltűnik, és eggyé válik az univerzummal, ezáltal elérve a legmélyebb megvilágosodást.

Érdekesség

Ezen szinteken keresztül az emberek más-más módon értelmezik Jézus Krisztust:

• A mágikus szinten varázslóként,
• A mitikus szinten megváltóként,
• A racionális szinten a szeretet hordozójaként,
• Az integrálszinten belső isteni élményként.

Rövid összefoglalás: L.Stipkovits Erika: Még közelebb önmagunkhoz (a nehézségekből a kiút befelé vezet) c. könyvének 280 – 300 oldaláról.