Talán hallottatok már Erik Eriksonról, aki az emberi életet 8 szakaszra osztotta. A 8 szakaszt ebben a bejegyzésben nem sorolom fel. A bejegyzés szempontjából az az életszakasz a releváns, amelyben a párválasztás megtörténik.
Mindegyik szakasznak megvannak a maga alapkonfliktusai, jellemzői, a főbb fejlődési feladatai, kérdései és a két véglete (siker és kudarc). Minden szakaszban van egy alapkonfliktus, amelyet, ha „sikeresen abszolválunk”, azáltal fejlődni fog a személyiségünk és erősödik az identitásunk. A két véglet gyakorlatilag annyit mutat be, hogy a szakasz végére siker esetében „megfejlődjük” a fejlődési feladatot, s ekkor erősödünk, vagy ha ez nem sikerül (kudarc), akkor milyen problémáink, elakadásaink lehetnek.
A hatodik szakasz egyik végpontja az intimitás, a másik végpontja az izoláció. Ebben a 25-45 éves korig tartó életszakaszban ugyanis az emberek már túl vannak (szerencsés esetben) az identitással kapcsolatos kérdéseiken, a serdülés lezajlott és talán megtalálták önmagukat, céljaikat, megfogalmazták vágyaikat, és ideális esetben leváltak a szüleikről, kialakították az ideális távolságot velük. Így a serdülés után jöhet az intimitás szakasza, ahol készen állnak az elköteleződésre. Az énvesztés félelme nélkül merik beleengedni magukat egy kapcsolatba. Tudatosan vállalnak kompromisszumokat és hoznak áldozatokat. Megtalálják az egyensúlyt az önállóságuk és a kapcsolataik között. Ha ugyanis nem képesek szorosabb emberi kapcsolatokat kialakítani, félnek az énvesztéstől és ezért nem köteleződnek el, akkor ezen szakasz végére elmagányosodnak, izolálódnak.
Elöljáróban egy kulcsmondatot írok le: „A bot két vége ugyanaz a bot”.
Ezt a mondatot rengetegszer hallottuk a személyiségfejlesztő képzés során. Tehát mindegy, hogy mintáról vagy ellenmintáról beszélünk, az egy és ugyanazon tulajdonságra fog rímelni. Ennek tükrében olvassátok a következő sorokat.
Négy fő álláspont született arról, hogy (főként a fent leírt életszakaszban) vajon mi alapján választunk párt.
1.)SZÜLŐIMÁGÓ elmélet, miszerint: a párválasztás a szülői tulajdonságok mentén történik. Él bennünk egy erős kép az ellentétes nemű szülőnkről. A párunk vagy az ellentétes nemű tulajdonságaival rendelkezik (bot egyik vége) – vagy ( a bot másik vége) annak tulajdonságaival ellentétes viselkedésű és jellemvonásokkal rendelkező párt választunk („Na nekem olyan férj/feleség nem kell, mint amilyen az apám/anyám volt!” – jelszóval). Ez általában nem tudatos, évek múltán döbbenünk rá, hogy a „feleségem tiszta anyám”, vagy „a férjem olyan, mint az apám”, illetve, ha a bot másik végét, tehát az ellenkező tulajdonságú partnert választjuk, akkor egy férfinek, akinek „üveghegy” anyja volt (szülőtípusok-lásd korábbi blogbejegyzés), akkor feleségnek olyan nőt választ, aki „az anyja helyett is anyja”, tehát nagyon igényli a közelséget, gondoskodó.
2.)KIEGÉSZÍTŐ SZÜKSÉGLETEK ELMÉLETE, miszerint: a partnerek egymásban a hiányzó tulajdonságaikat fogják megtalálni. Ilyen kapcsolatban az ellentétek egymásra találását figyelhetjük meg. Ezek az emberek kiegészítik egymást, ketten alkotnak egy kerek egészet, mint ahogy a nappalok és az éjszakák is összetartoznak. Így fordulhat elő, hogy egy intenzív, erős akaratú, domináns férj egy visszahúzódó, alárendelődő feleséget keres. Lehet, hogy a környezetükben senki nem érti, miért jó ez így nekik. Sőt talán tudatosan ők maguk sem tudják megfogalmazni. Viszont miután megtalálják egymásban önmaguk lehasított részeit, ragaszkodni fognak egymáshoz.
3.)KOMPENZÁLÓ SZEMÉLYISÉGZAVAR ELMÉLETE, amely nagyon érdekes elmélet… Ugyanis azt mondja: választhatok például úgy párt, hogy ha szorongó vagyok, akkor választok egy nálamnál még szorongóbb partnert, és ettől erősebbnek, határozottabbnak fogom érezni magam. Illetve, ha alapvetően egy negatív beállítottságú, morgolódó ember vagyok, akkor egy nálamnál még negatívabb és többet morgolódó partnert keresek, így aztán gondolhatom azt, hogy az én viselkedésem még a „normális” kereteken belül mozog, szinte pozitív szemlélettel élek.
4.)SAJÁTOS IGÉNYEK ELMÉLETE, amely szerint: ha egy gyermek szükségletét gyermekkorban túlzottan kielégítették (bot egyik vége) vagy frusztrálták (bot másik vége), akkor ennek az igénynek a kielégítését várják a házastársukról. Korábbi írásaimban már említettem, hogy a végletek sosem jók. Ugyan poláris világban élünk, mégis törekszünk az egyensúlyra. Az is lehet káros egy gyermeknek, ha túl sokat kap valamiből (például túlféltést a borostyán anyától – „szeretetre” hivatkozva), de ugyanúgy káros lehet a túl kevés is (ha egyáltalán nem féltik, nem foglalkoznak a gyermekkel és nem elégítik ki a szükségleteit). Mit keres tehát egy „borostyán anya gyermeke”? – Felnőttkorban olyan partnert, akitől a szabadságot megtapasztalhatja. És mire vágyik majd egy olyan gyermek, akinél az elutasítottság séma erős? Biztosan egy olyan partnert, aki akár minden percben biztosítja szerelméről.
Melyikben ismertetek magatokra?
Jött a felismerés, hogy a párotok és az ellentétes nemű szülőtök melyik tulajdonságaikban hasonlóak?
Esetleg azt látjátok, hogy a két véglet vagytok, és eddig is azt gondoltátok, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”?
Találtatok olyan tulajdonságot, ami a társatoknál is megtalálható, valamint nálatok is - és felismerhető a kompenzációs elmélet?
Talán arra lettetek figyelmesek, hogy a párotok a hiányzó gyermekkori szükségleteiteket adja meg nektek?
Arról, hogy aztán párválasztás után hogyan működünk a párkapcsolatainkban, már írtam egy könyvajánlót: https://szemelyisegfejleszto-muhely.blog.hu/2024/08/22/konyvajanlom_takacs_tibor_egymas_szemeben_partatlanul_a_parkapcsolatokrol_c_konyve#more18471595
Olvassátok át újra ezt a bejegyzést is!
Az önismeret magabiztosságot ad. Ismerd meg magad!
#Ábrahámzsuzsanna #Abrahamzsuzsanna #önismeret #onismeret #párkapcsolat #parkapcsolat #személyiségfejlesztés #szemelyisegfejlesztes #párválasztás #parvalasztas
