Szó szerinti idézet a hvg.hu honlapról:
„
Egyre többen válnak nyitottá a pszichoterápiára, ám a megfelelő szakember keresése közben tapasztalhatják, hogy nehéz kiigazodni a segítők – akik egy része sajnálatos módon amatőr, sőt sarlatán – között. Mi a fontos, amikor szakembert választunk?
„Ne haragudjon, nem szoktam késni…” – kezdi a középkorú férfi, miközben lihegve roskad le a kanapémra. S noha nem kérdezem, lázasan kezdi magyarázni a késése okát: „Tudja, két utcával odébb parkoltam le… Nem szeretném, ha elterjedne a városban, hogy magához járok… Ki tudja, mit gondolnának az emberek…”
A fenti jelenet három évtizede játszódott le. Fiatal pszichológusként egy dunántúli kisvárosban praktizáltam, ahol sokan ismertek, s én is sokakat. Azt már kezdtem megszokni, hogy legtöbben azt sem tudják, mivel is foglalkozom tulajdonképpen, ám ezen a ponton mégiscsak meglepődtem. „Élesben” tapasztalhattam meg, amit egyébként is tudtam: pszichológushoz járni stigma, s az emberek bizony legtöbbször titkolják.
Már nem szégyen
Aztán természetesen – lassan ugyan, de – változott a helyzet. Az évek során egyre többen kerestek meg, s dolgoztam kamaszokkal és felnőttekkel, párokkal és családokkal, voltak olyanok is, akik a közeli nagyvárosokból és a fővárosból érkeztek az ülésekre.
Majd egy évtizede, hogy a pszichológia iránti érdeklődés is hihetetlenül megnőtt, s könyveimmel jómagam is igyekszem hozzájárulni ahhoz, hogy az olvasókhoz szakmailag megalapozott, hiteles ismeretek jussanak el arról, mi is a pszichoterápia, s mi is történik tulajdonképpen egy pszichoterápia során.A változó világnak, az egyre több információnak köszönhetően mára már egészen más a helyzet, mint pályám kezdetén. Ma már nem szégyen, nem a selejtesség jele, ha valaki szakember segítségét kéri.
Közhely ugyan, hogy a problémáit mindenki maga tudja megoldani, ám van benne igazság. A pszichoterápia során valóban a páciens oldja meg a saját problémáját, ám mindezt nem egyedül, hanem szakember segítségével, támogatásával teszi.
A segítségkéréshez nagy bátorság kell, s a változáshoz pedig komoly szándék és elkötelezettség, így aztán a régi mondásból („Pszichológushoz csak a bolondok járnak”) eljutottunk odáig, hogy sokan elismerik: segítő szakemberekhez azok „járnak”, akik elismerik önmaguk előtt, hogy olyan nehézséggel küzdenek, melyet egyedül nem képesek legyőzni, van bennük kellő bátorság a segítségkéréshez, akarják a változást, és tenni is hajlandók ezért. Sőt a problémák, aktuális élethelyzeti elakadások, nehézségek megoldásán túl egyre többen keresnek fel „csupán” önismeretük mélyítésének igényével is.
Előző életek és angyalok
Látható tehát, hogy ma már könnyebben kérünk segítséget, szinte „divat” is lett, ám a szakembert keresők a bőség zavarával küzdenek… Egymás után jelennek meg a pszichológiai tárgyú könyvek, s az internet hemzseg a segítséget ajánló szakemberek hirdetéseitől, akik módszerek garmadáját sorolják fel, melyekkel állításuk szerint orvosolni tudják a hozzájuk fordulók problémáit. Se szeri, se száma a különböző elnevezéseknek: pszichológus, coach, kineziológus, családállító, és még oldalakon át sorolhatnám.
S a segítséget kereső kliens, páciens ezen a ponton legtöbbször el is akad, hiszen teljesen tanácstalan lehet: kihez érdemes fordulnia problémájával, és egyáltalán: valóban szakember-e a magát hirdető? Mit takarnak pontosan az egyes elnevezések? Melyik segítő szakma mit is takar?
Velem is előfordult, hogy páciensem megkérdezte, tudnék-e neki antidepresszánst felírni, s válaszomra: „Nem, hiszen nem vagyok pszichiáter” csodálkozva nézett rám: „Miért, mi a különbség?” Magam is tapasztaltam, és a hozzám szupervízióba járó fiatal kollégák is sokszor elmesélik, hogy klienseik nem egyszer kétségbeejtő állapotban érkeznek hozzájuk, miután már megjárták egy-egy meglehetősen kétes „segítő” „rendelőjét”, ahol szakmailag semmiképpen nem megalapozott vagy hiteles „terápiában” volt részük.
Így aztán akadnak, akik előző életeikbe tettek látogatást, mások az angyalokkal társalogtak, s előfordult, hogy a páciens nem kevés pénzt áldozott gyógyító csodaszerekre, melyek természetesen mit sem segítettek… Jó, ha tudjuk, hogy a spiritualitás fontos része életünknek (ezért szenteltem a most megjelenő önismereti könyvemben a témának külön fejezetet), ám a segítő szakma nagy felelősség: a felkészületlen szakember nem tud segíteni, aki pedig nem szakember, annak a tevékenysége kifejezetten nagy károkat tud okozni – még ha jóakarattal, a segítségnyújtás szándékával teszi is az illető, amit tesz.
A képzés fontossága
Nem csoda tehát, ha a segítséget keresők tanácstalanok, óvatosak. Tőlem is sokan megkérdezik, milyen végzettségű, képzettségű szakembert javasolnék, milyen jellegű problémával kit érdemes felkeresni. Tudom, hogy vannak, akik rálegyintenek a kérdésre: „Ugyan, a papír nem számít!” Úgy gondolom, valóban nem, pontosabban nemcsak a papír számít, hanem az a tudás és tapasztalat, az elsajátított elmélet és gyakorlat, melyet a „papír”, vagyis a diploma vagy hivatalos tanúsítvány igazol.
Fontos ugyanis, milyen szakmai végzettsége, képzettsége van a segítőnek, hol, milyen intézményben – egyetemen, akkreditált képzőhelyen és intézményben, vagy csak egy néhány hónapos (esetleg néhány napos, sőt online!) tanfolyamon – szerezte tudását.
A szakemberválasztásnál igen is fontos tehát, hogy az illető hol szerezte a végzettségét, esetleg kitől/kiktől tanult, ahogyan az is, milyen módszereket sajátított el a képzés során, s milyen időtartamban tette mindezt. Ha a képzés ideje csupán néhány nap vagy hét, akkor joggal gyanakodhatunk, hiszen bizonyos mennyiségű elméleti ismeretet ennyi idő alatt is el lehet sajátítani, ám valószínű, hogy gyakorlatra, s az önismeret mélyítésére már nem kerülhet sor.
S ez utóbbit külön hangsúlyozni szeretném, mert úgy vélem, fontos a végzettség és a képzettség, azaz a tudományosan megalapozott, elfogadott és szakmailag elismert, a kliens igényeinek megfelelő módszerek elsajátítása, a megfelelő hosszúságú gyakorlati idő, ám legalább ilyen fontos a segítő személyisége.
A segítő személyisége
Könyveimben többször leírtam és előadásaimon is gyakran elmondom, hogy a pszichoterápiában elsősorban nem az alkalmazott módszer, hanem a terápiás kapcsolatban megélt élmények gyógyítanak leginkább. A segítés első lépése a kapcsolat, a klienshez való kapcsolódás, erre pedig csak érett személyiségű, mély önismerettel rendelkező segítő képes.
A kapcsolódás képessége sokszor már az első találkozáskor érezhető. Hiszen kliensként, páciensként igenis érezzük, hogy a segítő őszintén figyel-e ránk, érdeklődik-e irántunk, van-e benne elfogadás és empátia, azaz tud-e kapcsolódni hozzánk prekoncepciók nélkül, ahelyett, hogy a helyzetbe vetítené saját feldolgozatlan problémáit. S mindezektől is függ, meg tudunk-e, és ha igen, milyen mértékben nyílni előtte, tudunk-e bízni benne, hagyjuk-e egyáltalán, hogy létrejöjjön köztünk a bizalmi kapcsolat.
A jó szakember képzése során tehát nagyon fontos a segítő személyiségének fejlődése, önismeretének mélyítése, melynek kellő óraszámban, elismert szakemberek vezetésével kell történnie. A segítő tulajdonképpen nem csupán a tanult módszerekkel, hanem a személyiségével dolgozik, s ezt alaposan ismernie kell, minden erősségével és gyengeségével, érzékeny pontjával, vágyaival, félelmeivel, hiányaival és sérüléseivel együtt.
A mély önismeret tehát a szakmaiság alapja, emellett nagyon fontos az önreflexió, azaz a jó segítő képes arra, hogy lássa, egy-egy eseményben mi a „saját része”. Segítőként látnunk kell, hogyan állunk mi a klienshez, a segítéshez, mi a valós motivációnk, mi az a szó, viselkedés, jelenet, ami különböző érzéseket generál bennünk. Ahogyan személyiségünk egy életen át fejlődik, úgy az önismereti munka sem ér véget soha a képzés végeztével.
Tudni a nem-tudást
A segítőnek folyamatosan fel kell ismernie saját érzéseit. Például tisztában kell lennünk azzal, hogy megijedünk-e a kliens által leírt problémától, a segítéssel járó felelősségtől („Én ezzel nem tudok mit kezdeni!”), ez az impotencia csapdája, vagy éppen ellenkezőleg: az „Ide nekem az oroszlánt is!” érzése kerít hatalmába, ami az omnipotencia, a mindenhatóságérzés csapdája.
Ilyenkor olyan klienssel kezdünk el dolgozni, akivel végzettségünk, képzettségünk hiányában nem fogunk tudni valódi segítő munkát végezni, ehelyett a mindenhatóság érzését, esetleg a versengést, a rivalizálást kell önismereti munkánk fókuszába helyeznünk, és a kompetencia kérdését is.
„Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb” – írja a Tao Te King, s valóban: a jól képzett, kellően érett személyiségű szakember tisztában van azzal, mit nem tud, azaz modern szóval élve ismeri a kompetenciahatárait, s nem lépi át azokat. Tudja viszont, milyen probléma esetén milyen szakembert javasoljon kliensének, s milyen szakemberekkel tud ő maga együtt dolgozni, ha ez szükséges.
Elengedhetetlen ugyanis a szakemberek közötti együttműködés. Elég, ha arra gondolunk, hogy a növekvő függőségek esetében hatékony terápia, segítő munka nehezen végezhető például orvos és addiktológus szakember, pszichiáter bevonása nélkül a megvonási tünetek miatt. Ám emellett fontos a függő ember megküzdéseinek, érzelmi intelligenciájának folyamatos fejlesztése, traumáinak feldolgozása is.
A jó segítő például fel tudja mérni, hogy ha kliensének „gondjai vannak az alkohollal”, az kimeríti-e az alkoholizmus fogalmát, és tudja, mikor és milyen szakemberhez irányítsa az illetőt. S ez az ismeret nagyon fontos akkor is, ha egy függő családtagja kér segítséget. Ilyenkor tudnunk kell, mi az, amin vele dolgozhatunk (például azon, hogyan küzdjön meg azzal a súlyos teherrel, amit egy családtag szerfüggősége jelent, s hogyan tartja fenn a problémát a családi rendszer), és milyen szakembert, intézményt javasolhatunk hozzátartozójának.
Segítőként tehát tisztában kell lennünk kompetenciahatárainkkal, és az omnipotencia érzését leküzdve be is kell tudnunk tartani azokat, emellett tudnunk kell, milyen más szakembert is javasoljunk, ha szükséges.
A segítő segítése
Úgy gondolom, a segítő szakmákban végzett munka során lényeges a folyamatos szupervízió, azaz a segítő segítése. A szupervízió során a segítő egy magasan képzett, tapasztalt szakember támogatására számíthat, akinek bemutathatja a számára nehézséget okozó eseteket, s nem pusztán tanácsot kap a „hogyan tovább” tekintetében, hanem a szupervízor kérdései önreflexióra késztetik, így önismeretének további mélyítését, személyiségének fejlődését segítik. Meggyőződésem, hogy a segítő szakmák tanulása nem zárul le a diploma vagy a tanúsítvány átvételével, hanem végigkíséri a segítő pályafutását.
Több évtizedes pályafutásom alatt azt tapasztaltam, hogy egyre többen kérnek segítséget, s ez nagyon pozitív jelenség. Ugyanakkor nagyon sajnálatosnak tartom, hogy (mivel hosszú a képzési idő, s a képzés nem kevés anyagi áldozattal is jár) az igényeknél kevesebb a jól képzett pszichoterapeuta, a magánrendeléseken is hosszú várólisták a jellemzőek, s például én magam sem tudok már évek óta új pácienseknek időpontot adni, ami bevallom, zavar.
Eközben azt is tapasztaltam, hogy a hozzám fordulók egy részének nincs is szüksége pszichoterápiára, hiszen nem betegek. Önismeretük mélyítése, kommunikációs, konfliktuskezelési és önérvényesítési képességeik fejlesztése, empátiájuk növelése, személyiségük fejlesztése révén közelebb kerülhetnek problémáik megoldásához, könnyebben kezelhetik elakadásaikat, s ki tudnak lépni az újra és újra ismétlődő, hasonlóan nehéz élethelyzetekből, tudattalan játszmáikból.
Hiány van azonban olyan jól képzett szakemberekből, akik szakmailag megalapozott gyakorlatorientált elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal, mély önismerettel és kellően érett személyiséggel rendelkeznek, és elismert és hatékony módszereket tudnak alkalmazni az olyan problémák esetén, melyek megoldásához nincs szükség pszichoterapeuta segítségére.
Az egészséges személyiség önismeretének mélyítésével, a már említett kompetenciák (önismeret, önbizalom, kommunikáció, empátia, együttműködés, érzelem-, konfliktus-, indulat-, és stresszkezelés képességeinek) fejlesztésével lelki jóllétre tehetünk szert, hatására javulnak az emberi kapcsolatok a családokban, a munkahelyeken, s ebben olyan szakemberek is tudnak hatékony és hiteles segítők lenni, akik az említett képességek és tudás birtokában vannak, és maguk is folyamatosan fejlődnek, mert tudják, hogy az út kifelé befelé vezet.
L.Stipkovits Erika klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Még közelebb önmagunkhoz – A nehézségből a kiút befelé vezet című könyve a napokban jelent meg.
„
Forrás:
https://hvg.hu/pszichologiamagazin/20231002_L_Stipkovits_Erika_Az_ut_kifele_befele_vezet
Letöltés ideje: 2024-08-13
#önismeret #onismeret #személyiségfejlesztés #szemelyisegfejlesztes
Szó szerinti idézet a hvg.hu honlapról:
"
Előző cikkünkben körüljártuk, hogy milyen végzettség, képesítés és tulajdonságok fontosak, hogy jól válasszunk, amikor szakemberhez fordulunk. Most végigvesszük, hogy mit takarnak a különböző elnevezések, titulusok, hogy tovább segítsük a lelki, illetve mentális egészségünkért dolgozókkal kapcsolatos félreértések eloszlatását.
Pszichológus: Magyarországon a pszichológus végzettséghez 5 év egyetemi tanulás szükséges. Az első három év (BA) elvégzése után viselkedéselemző végzettség szerezhető, a pszichológus végzettséghez további 2 év (MA) kell. A viselkedéselemző alapszintű pályaválasztási tanácsadást, munkaügyi tanácsadást vagy alkalmassági vizsgálatokat végezhet. A pszichológus már használhat bizonyos diagnosztikai eszközöket (melyek nem igényelnek szakpszichológusi vagy módszerspecifikus képzettséget), teszteket vehet fel (pl. IQ teszt), tanácsadást tarthat, dolgozhat munkahelyeken, iskolákban, a prevenció területén, vagy a kutatásban. Diagnózist azonban nem adhat, szakvéleményt nem írhat, és pszichoterápiás kezelést sem végezhet. Kórházi osztályokon és pszichiátriákon is dolgoznak pszichológusok, itt klinikai szakpszichológusok mellett dolgoznak, tehát itt sem „önállóan”.
Szakpszichológus: szakpszichológus az lesz, aki pszichológus diplomája megszerzése után egyetemi, posztgraduális képzésen vesz részt, majd szakvizsgát tesz. Magyarországon a következő szakpszichológus végzettségek szerezhetők meg (zárójelben a posztgraduális, tehát alapdiplomán túli képzési idők szerepelnek): felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (4 év), gyermek és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (4 év), neuropszichológiai szakpszichológus (4 év), alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus (3 év), tanácsadó szakpszichológus (2 év), pedagógiai szakpszichológus (2 év), szexuálpszichológiai szakpszichológus (2 év), sportpszichológiai szakpszichológus (2 év). A szakpszichológus végzettség feltétele a legalább 150 óra sajátélményű önismereti pszichoterápiában való részvétel is (sajnos ez az alapképzésből hiányzik). Csak ezután, klinikai szakpszichológusi végzettséggel és önismerettel dolgozhat a szakember pszichés zavarokkal, mentális betegséggel küzdő páciensekkel, alkothat diagnózist, vehet fel és értékelhet a diagnózisalkotáshoz szükséges klinikai teszteket.
Pszichoterapeuta: Magyarországon pszichoterapeuta csak az lehet, aki klinikai szakpszichológusi végzettsége (eddig már 9 év) vagy orvosi alapszakvizsgája után további minimum 3 évig tanul, további önismeretet, klinikai gyakorlatot teljesít és pszichoterapeuta szakvizsgát tesz. Valójában ő végezheti a különböző személyiségzavarok, pszichiátriai kórképek szakszerű kezelését, pszichoterápiáját. Módszerspecifikus pszichoterápiát is végezhet, amennyiben a Magyarországon nyilvántartásba vett és elismert egyesületek egyikénél elvégzi az adott módszerspecifikus képzést. Ilyen képzés például az integratív terápia, a hipnoterápia, a sématerápia, a kognitív viselkedésterápia, a családterápia, az analitikusan orientált rövid és hosszú terápiák, csak hogy néhányat említsünk a legismertebbek közül. Módszerspecifikus terápiát orvosi vagy pszichológusi alapvégzettséggel is tanulhatnak a szakemberek, ám csak az használhatja a módszerspecifikus terapeuta (nem pszichoterapeuta) címet, aki az elméleti képzést, a kötelező önismereti sajátélményt, a szupervíziót teljesítette, és a vizsgát is sikeresen letette. A pszichoterapeuta végzettség nem feltétele a képzés elvégzésének, hiszen mint láttuk, orvosi és pszichológusi képzettség is elegendő. Ez utóbbi esetben viszont a szakember a módszerspecifikus terapeuta címet használhatja, a módszerspecifikus pszichoterapeuta elnevezést nem.
Pszichiáter: Magyarországon a pszichiáterek orvosok. Ez azt jelenti, hogy az orvosi egyetem (6 év) elvégzése után pszichiátriai tanulmányokat végeznek, majd legkorábban 5 év múlva ebből szakvizsgáznak. A pszichiáter szakorvosok a pszichés zavarok gyógyszeres kezelését ismerik, ezért csak ők írhatnak fel gyógyszert, ám pszichoterápiát csak akkor végezhetnek, ha teljesítik valamelyik módszerspecifikus terapeuta képzést, vagy leginkább a pszichoterapeuta szakvizsga sokrétű követelményeit is. Vannak olyan mentális betegségek, melyeknél szükséges a gyógyszeres kezelés, hogy stabilizálja a személyiséget, azok felírásához (a felsoroltak közül) csak neki van jogosultsága.
Magyarországon a klinikai szakpszichológusok, a pszichoterapeuták és a pszichiáterek csak engedéllyel működhetnek, nyilvántartási (működési) számuk van, melyet 5 évente meg kell újítaniuk 250 óra továbbképzési pont teljesítésével.
Addiktológus: az addiktológus a függőségekkel, szenvedélybetegségekkel foglalkozó orvos. A „klasszikus” szenvedélybetegségeken túl, mint például a szerhasználat (alkohol- és drogfüggőség) ma már a viselkedéses függőségek, például a társfüggőség, szerencsejáték függőség, munkafüggőség, vásárlási függőség stb.) terén tanácsadással, egyéni vagy csoportos foglalkozásokkal, gyakorlatokkal segíti a függőségben szenvedőket és családtagjaikat.
Fontos megjegyeznünk, mennyire fontos a szakemberek együttműködése. Például a szenvedélybetegségek, függőségek hatékony kezeléséhez addiktológus, pszichiáter (például gyógyszert ír fel), szakpszichológus, pszichoterapeuta (a kísérő tüneteket, például a szorongást, pánikbetegséget kezeli, a személyiség érését, a családi dinamika helyes működését segíti) együttes munkája szükséges.
Személyiségfejlesztő: a személyiségfejlesztő államilag elismert szakképesítéssel rendelkező segítő szakember. A 3 éves alapképzésben (és az erre épülő 200-400 órás továbbképzéseken) való részvétel alapfeltétele egy meglévő főiskolai, egyetemi diploma, valamint az írásbeli és szóbeli részből álló pályaalkalmassági vizsgán való megfelelés. A gyakorlatorientált képzés része a magas óraszámú önismeret. A személyiségfejlesztő többféle módszerrel dolgozik, egyéni vagy csoportos foglalkozásokon fejleszti az önbizalmat, az önreflexiót, az önmotivációt, az empátiát, vagyis az érzelmi intelligencia összetevőit. Segít klienseinek a hatékony kommunikáció, a konfliktuskezelés és az együttműködés képességeinek elsajátításában, segíti a személyiség érését, az érzelmek felismerését és kontrollálását, reális megélését, így támogatja az egyéni életvezetést, a családi és a munkahelyi kapcsolatok javítását. Segítséget tud nyújtani egészséges személyek krízishelyzeteiben, aktuális vagy életvezetési problémáik estén, a stressz csökkentésében és a kiégés megelőzésében, a súlyosabb eseteket specializálódott szakemberhez irányítja. A személyiségfejlesztő szakemberek tehát az alapdiplomájuk után 4-6 évet tanulnak gyakorlatorientált, önismeretre épülő, kontaktórás képzéseken, és munkájukat folyamatos szupervízió mellett végzik.
Mentálhigiénés szakember: eredeti szakterületén, azaz pedagógusként, szociális szakemberként stb., tehát a munkájában használhatja azokat a speciális ismereteket, melyeket a képzés során sajátított el. A mentálhigiénés szakemberek kétéves képzése leginkább felsőfokú szakképesítés formájában valósul meg, előfeltétele az egyetemi fokozatú pedagógus, szociálpedagógus, szociális munkás stb. diploma.
Mediátor: a mediátor pártatlan, semleges külső szakember, aki konfliktusban lévő feleknek segít a konfliktust megoldani, a megegyezés elakadásán túllendülni, és minden érintett számára megfelelő, megnyugtató megoldást találni. Mediátor végzettség egyes egyetemeken vagy a minisztérium által engedélyezett programmal rendelkező, képző intézményeknél szerezhető meg. A képzési feltételeket igazságügyi minisztériumi rendelet szabályozza. A végzett mediátorok hivatalosan polgári és közigazgatási jogi közvetítőként tevékenykedhetnek, amennyiben felvételüket kérik a közvetítői névjegyzékbe.
Noha számos szervezet és egyesület hirdet mindenféle segítő tanfolyamot, mint például kineziológus, coach, családállító vagy sokféle spirituális gyógyító képzést. Azt tudnunk kell, hogy ezek Magyarországon szakmaként nem szerepelnek, azaz nem találjuk meg ezeket az elfogadott szakmákat felsoroló jegyzékben. Ennek a ténynek ott van jelentősége, hogy a keresők valójában nem igazán tudják, tulajdonképpen mit is takarnak ezek a végzettségek, képzettségek, milyen problémákon tud a felkeresett segítő segítséget nyújtani, s melyek azok, amelyekben biztosan nem.
Bizonyára vannak nagyon magas színvonalat képviselő, kellő felelősséggel képző intézmények ezeken a területeken is, ám sajnos vannak kifejezetten profitorientált cégek, ahol néhány hónap vagy néhány nap alatt segítő „szakember” lehet bárkiből, önismeret nélkül, akár online is. S arról, hogy mit csinálnak, csak a képző cégek honlapján van információ, amit vagy elhiszünk, vagy nem, mert jobbára reklám, hogy végezze el az olvasó a képzésüket.
Mivel nem megszabott a kötelező elméleti és gyakorlati óraszám és az oktatandó tananyag, itt különösen fontos a képzők személye, valamint a leendő segítő személyisége, a kompetenciahatárok korrekt meghatározása, ahogyan az is, hogy az általa alkalmazott módszerek és technikák vajon tudományosan (vagy a gyakorlatban igazolt hatékonyságuk) megalapozott-e.
Stipkovits Erikaklinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichoterapeuta
"
Forrás:
Letöltés ideje: 2024-08-13
---
#önismeret #onismeret #személyiségfejlesztés
Az elmúlt fél évben annyi pszichológia témájú könyvet, aztán meg tételeket olvastam, hogy biztos voltam benne: a nyáron valami limonádét szeretnék csak a kezembe venni. Volt is egy könyv, ami a vizsgák után nagyon jól esett a lelkemnek, kicsit sablonos volt és előre látható, mégis kikapcsolt. Élveztem, hogy végtelenül könnyen emészthető.
Aztán mivel mégsem tudom meghazudtolni önmagam, a következő, amibe belevágtam, ismét egy önismerettel kapcsolatos könyv lett. Nagyon tetszett a címe: Te magad vagy a hegy.
Ugyan egyelőre a könyv 1/4-énél tartok, mégis érdekes gondolatok indultak el bennem.
A cím alapján egyszerre asszociálok. Mit jelent a hegy?
Erő…., kitartás….., „tömeg”…., eszembe jut a bibliai vonatkozás Péter nevével = ami a kőszikla.
Ha kisebb hegyet képzelek el, akkor az a túrázást jelenti nekem. Imádom a természetet, az erdőt, és így a hegyeket is. Ha nagyobb hegyet képzelek el, akkor már látom a fáradtságot, az izzadtságot, a kimerültséget és a kihívást is. Mekkora az hegy, amit én képes vagyok megmászni?
Ilyen és hasonló gondolatok jöttek a cím kapcsán.
A könyv az önszabotázsról szól. (Alcíme: „Hogyan szerezzük vissza az irányítást önmagunk felett”)
Hogyan tudsz küzdeni? Hogyan tudsz fejlődni? Vállalod-e a felelősséget önmagaért? Látod-e az utadat? Látod-e, mivel szabotálod önmagad? Le tudod-e küzdeni a hegyet = önmagad?
Mélyen elismerem C.G.Jung munkásságát, és örültem annak a vele kapcsolatos történetnek, amit a könyvben találtam: Jung nem szeretett iskolába járni. Gyermekkorában elesett az iskolaudvaron és beverte a fejét. Olyannyira, hogy el is ájult. Később ájulási rohamok törtek rá. Utólag jött csak rá, hogy az ájulással lehetővé tette önmagának az iskolából való távolmaradást.
Jung munkásságához, elméleteinek kidolgozásához, valószínűleg ilyen és hasonló magánéleti történéseinek elemzése, vizsgálata is hozzásegítette. Így vált azzá, aki lett…
Ennyit jelent az önismeret. Mintáink, tudatos és tudattalan mozgatórugóink, kapcsolódásaink megismerése.
Jung rengeteget foglalkozott a tudattalannal. (Neki köszönhetjük a kollektív tudattalan fogalmát is.)
Elkanyarodtam a könyvtől és annak a témájától, visszatérek tehát:
Ismét adok egy önismereti feladatot – és ha az előző posztom alapján már előkészítettél volna egy füzetet (mint önismereti naplót), akkor folytathatod te is önmagad megismerését:
-Neked mit jelent a hegy? Milyen korlátaidat ismerted már fel? Melyiket sikerült már meghaladnod? Felismered-e a korlátozó hiedelmeidet? Vannak-e benned olyan érzések, amiket tudatosan elnyomsz? Szerinted mit üzenhet a tudattalanod ezekkel az érzésekkel…? Életed melyik területén vállalsz felelősséget? Melyik területén utasítod el a felelősségvállalást?
Meg tudod fogalmazni, mi a célod? Mit üzen a belső hang? (Sokszor könnyebb azt kimondani, hogy mit nem akarunk. De vajon, azt is meg tudod fogalmazni magadnak, hogy mit akarsz igazán?) Mennyire figyelsz az érzéseidre? Felismered az alapérzelmeket?
Azt gondolom, hogy a pszichológiai témájú könyvek sokat segítenek önmagad megismerésében. Hagyd, hogy szabadon áramoljanak a gondolataid és a bölcs tudattalanod úgyis segít válaszokat találni a kérdéseidre.
Ha mégis úgy gondolod, hogy mélyebb sérülésed van; esetleg olyan problémád, ami visszatérő és nem látsz rá a mozgatórugójára, keress fel egy szakembert.
Az önismeret magabiztosságot ad. Ajándékot adsz magadnak vele.
A lényeg: kezdd el!
Ismerd meg önmagad!
-----------------------------------------
-----------------------------------------
Örülnék, ha a poszt alatt konstruktív beszélgetés alakulna ki: kinek mi a véleménye könyv témájáról: az önszabotázsról és úgy általában az önismeretről. Szeretettel várom a kommentjeiteket!
-----------------------------------------
-----------------------------------------
Az elkezdett könyvem (a poszt ihletője): Brianna Wiest: Te magad vagy a hegy (Hogyan szerezzük vissza az irányítást önmagunk felett) Libri kiadó 2023
#ábrahámzsuzsanna #önismeret #onismeret #személyiségfejlesztés #szemelyisegfejlesztes #könyvajánló #konyvajanlo #BriannaWiest #Temagadvagyahegy #önszabotázs
Egy alapműről szeretnék pár szót írni nektek, illetve szeretnék hozzá kapcsolódóan egy fejlődési feladatot is adni.
Berne eredetileg egyik pszichológiai szakkönyve folytatásának szánta ezt a könyvet, amely aztán abból kifolyólag, hogy a játszmák világos megértését teszi lehetővé, valamint rendkívül olvasmányos, az egyik legnagyobb példányszámban elkelt pszichológiai könyve lett.
Mit mond Eric Berne és a tranzakcióanalízis?
Berne szerint a tranzakció nem más, mint az érintések cseréje. Ez pedig a társas érintkezés egysége.
„A játszmák elméletét illetően a következő elv kristályosodik ki: akármilyen legyen is a társas érintkezés, biológiailag mindenképp előnyösebb, mint ha semmilyen érintkezés nincs.”
Mit teszünk hát mi emberek? Tranzakciókat folytatunk (kommunikálunk egymással), valamint játszmázunk (hisz játszmázni még mindig jobb, mintha egyáltalán nem érintkeznénk).
Azt gondolom, hogy az önismeret egyik fontos lépése, hogy tisztában legyünk azzal: melyik énállapotból kommunikálunk.
Optimális esetben, felnőttek beszélgetése során a kezdeményező fél felnőtt énállapotból indítja a kommunikációt, és a válaszadó fél is felnőtt énállapotban válaszol.
Ez azonban nem mindig van így! Berne szerint háromféle énállapotot különböztetünk meg:
a Felnőtt, a Gyermek és a Szülői énállapotot.
Miért írom ezt?
Mert szeretnék neked/nektek feladatot adni. Kérlek kezdjétek el figyelni önmagatokat. Hogyan reagáltok bizonyos helyzetekben? Kommunikáció során az érett felnőtt énetek válaszol? Esetleg a gyermek szólalt meg bennetek? Vagy a szülői énállapotból adjátok a választ?
Fogjatok egy A4-es füzetet, és kezdjétek el írni azokat a konkrét alkalmakat, amelyek eszetekbe jutnak a lenti kérdések kapcsán. Csak azt, ami eszetekbe jut, és csak annyit, amennyi jól esik!
Nézzük először a felnőtt énedet:
„A Felnőtt elengedhetetlen a túléléshez. Adatokat dolgoz fel, valószínűségszámításokat végez; ezek segítségével birkózunk meg a külvilággal.”
A felnőtt racionális. Tényekkel dolgozik. Számításba vesz sokféle lehetőséget, precízen és pontosan mérlegel, majd úgy dönt, hogy az a felnőtt ember számára a legkedvezőbb választás legyen.
Mikor vagy úgy igazán felnőtt? Milyen helyzetekben? Milyen érzés felelősségteljes, racionális, pontos és precíz felnőttnek lenni? Keress olyan konkrét helyzetet (és írd le a füzetedbe) amikor felnőtt kérdésre igazán felnőtt választ adtál!
Aztán figyeld meg a gyermeki énedet is:
„A Gyermekiben intuíciók, kreativitás, spontán késztetések és örömök sejlenek.”
Amellett, hogy a gyermeki énállapotról elsőként a vidámság, a spontaneitás jut eszünkbe, gondoljunk arra is, hogy bizonyos helyzetekben ez a gyerek lehet dacos is lehet! Láttál már áruházban földön fekvő, síró három évest? Milyen érzés lehet benne? Érzel néha hasonlót?
De lehet ez a kicsi félelemmel teli. Ha olyankor hagyják egyedül, amikor segítségre lenne szüksége. Mit érez ilyenkor? Te voltál hasonló helyzetben? Hogy reagálsz ilyenkor?
Aztán lehet ez a kicsi alkalmazkodó és együttműködő. Aki örül, hogy „megmondják neki” mit csináljon. Előfordult már veled is?
Bármely konkrét esemény eszedbe jut, akár gyermekkorodból, akár a felnőtt életed során, írd fel! Nézd meg, milyen helyzetekben adsz a felnőtt énállapotból érkező ingerre – gyermeki (vidám, spontán, dacos, félelemmel teli, esetleg alkalmazkodó) reakciót!
És végül a szülői énállapot:
„A Szülőinek két funkciója van. Először is lehetővé teszi, hogy gyerekeinknek jól működő szülei legyünk… Másodszor pedig a Szülői én bizonyos válaszokat automatikussá tesz, s ez sok időt és energiát takarít meg.”
Te milyen vagy a szülői énállapodtodban? Támogató és vigasztaló? Esetleg büntető és kritizáló? Megkérdezed néha a párodat (télen), hogy felvette-e a sapkáját-sálját? Mindenkiben van egy szülői én…. Te mikor kapod magad azon, mintha a felnőtt kérdezőnek adott reakciódban „a saját anyád szavait” hallod kijönni a szádon válaszként?
Az önismeret egyik fontos lépése ez. Minél több konkrét helyzetben megismerjük a reakcióinkat: mik azok a helyzetek, mik azok a mondatok, mik azok a szituációk, ahol belecsúszunk a Gyermeki énbe vagy a Szülői énbe, annál könnyebb lesz „nyakon csípni magunkat” – és idővel Felnőtt énállapotból reagálni.
A lényeg: kezdd el!
Ismerd meg önmagad!
--Az idézetek forrása: Eric Berne: Emberi játszmák, Háttér Kiadó, 2019,2021, Tizedik kiadás
--Aki csak az „olvasmánynaplót” szeretné elolvasni, annak ezt az oldalt ajánlom: https://eta.bibl.u-szeged.hu/1817/1/15_07_Szervezeti_viselked%C3%A9s_tranzakci%C3%B3_anal%C3%ADzis.pdf
--Nagyon olvasmányos Birtalan Balázs blogja is:
https://www.birtalan.hu/balazs/terapia/ta.htm
.
#ábrahámzsuzsanna #önismeret #onismeret #személyiségfejlesztés #szemelyisegfejlesztes #könyvajánló #konyvajanlo #Ericberne #Emberijátszmák
Ábrahám Zsuzsannának hívnak, 45 éves édesanya vagyok. A pszichológiával a saját életem elakadásai kapcsán kezdtem el foglalkozni 15 évvel ezelőtt. L.Stipkovits Erika előadásai jártam szorgalmasan, valamint szakkönyveket vásároltam.
A következő lépés az Óvodapedagógusi oklevelem megszerzése volt, ahol 3 féléven keresztül tanultunk pszichológia elméletet.
A kettő ötvözeteként élt bennem a vágy, hogy szeretnék még pszichológiát tanulni (viszont valami gyakorlatiasabbat) és szeretnék Erikától tanulni.
Nyitottsággal és kíváncsisággal voltam tehát tele, amikor 2021-ben jelentkeztem a Személyiségfejlesztő Akadémiára (www.szemelyisegfejlesztoakademia.hu) és sikeres felvételi vizsgát tettem. Utólag látom csak, hogy a másoknak való segítés vágya mellett a saját nehézségeim megoldása is motivált a tanulásban.
Azt már a képzés megkezdése előtt tudtam, hogy szeretnék megtanulni jól segíteni.
Azt adni, amire a másik vágyik. Odafigyelni és képessé válni támogatni. Empátiám már a jelentkezésemkor erős volt embertársaim felé, viszont könnyen belecsúsztam a „megmentő” szerepébe, és értetlenül álltam bizonyos helyzetek előtt, amikor a drámaháromszög másik résztvevője lettem: a megmentőből esetleg áldozattá vagy tettessé avanzsálódtam.
Szerettem volna megérteni a játszmák dinamikáját. Szerettem volna egy tisztább képet kapni az emberi működésről. Motivált voltam, hisz a pszichológia elmélet során megtanult életszakaszok oly logikusnak és érthetőnek tűntek az Óvónőképzőben, hogy tudtam: szeretném ezt sokkal részletesebben tanulni, átlátni, megérteni.
Ahogy az újabb és újabb pszichológiai irányzatokat (és azok gyakorlati kivitelezését) tanultuk, egyre szélesedett a skála. Jelenlegi tudásom az egyes irányzatokhoz tartozó ajánlott irodalmak olvasásával és a csoporttársaimmal való gyakorlás során mélyült el.
Az elméleti tudás mellett vonzott az Akadémia gyakorlatorientáltsága. Mindegyik módszert használtuk csoporton belül. A képzés során így mindegyik szerepet megéltem és átéltem: voltam fejlesztő, kliens és megfigyelő is. A rengeteg önálló munka segített abban, hogy az énideálom és az énképem közelítsenek egymáshoz, tehát reálisabb képet kapjak önmagamról.
A jungi idézet, miszerint: „Semmi nincs lelkileg erőteljesebb hatással a gyermekekre, mint a szülők meg nem élt élete.” nem hagyott nyugodni. Szerettem volna megérteni, mitől/hogyan lehetek jó anya. Az Akadémiára való jelentkezésemet tehát az motiválta, hogy szerettem volna a serdülő gyermekemnek is jó anyukája lenni.
A képzés során aztán rádöbbentem, hogy ennek az anyaszerepnek micsoda elképesztő jelentősége van. Arra, hogy a túl kevés ugyanannyira lehet káros, mint a túl sok. A megtapasztaltakból tehát azt a következtetést vontam le, hogy a legfontosabb, ahogy a kliensek felé viszonyulhatok:
Igazodva vezetek – s mindeközben a rogersi hármas kereteit betartom.
(empátia, elfogadás, hitelesség)
Személyiségfejlesztő munkám során szeretnék „jó anya” lenni. Aki megteremti a bizalmat. Aki odafigyel, teljes lényével oda tud fordulni a kliens felé. Aztán szeretném megengedni a távolodást is, ahogy egy anya teszi ezt a felnövekvő gyermekével.
Az empátia mellett szeretném kívülről is látni az eseményeket. Megengedni a kliensnek az énvédő mechanizmusait, segíteni felismerni őket.
Szeretném látni a saját ellenállásaimat, szeretnék dolgozni velük.
Szeretnék pszichoedukációval segíteni. Hiszek abban, hogy a kliensben megvan a képesség a problémája megoldásához, nekem csak a megfelelő kérdéseket kell feltennem.
Szeretném hagyni lázadni a klienst. Megengedni neki azokat az érzéseket, amelyeket gyermekkorában nem élhetett meg.
Szeretném tisztelni a hozzám forduló klienst. S a folyamat egészében odafigyelni, s megtartani őt. Szeretnék elég bátor lenni ahhoz, hogy megfelelő helyzetekben csak hallgassak. Szeretném felismerni a pillanatot, amikor a kliens külső segítség nélkül is elboldogul az életével – és szeretném „hamupogácsával” a saját útjára indítani őt.
Mindemellett szeretnék tekintettel lenni a saját határaimra. Szeretném látni: miért jött hozzám az adott kliens, nekem milyen fejlődési feladatot ad. Szeretném látni a köztünk zajló dinamikákat.
Szeretnék önmagam lenni, hogy a kliensnek ezzel példát adva ő is megtanulhassa: lehet önmaga. Ehhez egy Carl Rogers idézetet hoztam:
„Minden ember egy magában álló sziget, a szó valódi értelmében, és csak akkor emelhet hidakat más szigetek felé, ha akar és tud is mindenekelőtt önmaga lenni.”
Úgy indultam el ezen az úton, hogy azt hittem, az elmúlt 40 évben már nagyjából tudom ki vagyok. Az önismeret Pandora szelencéjét nyitotta ki számomra. A tudatos viselkedésemmel lehet, hogy tisztában voltam, viszont a tudattalanom mozgatórugói az elmúlt évben kezdtek világossá válni számomra. Az önismeret egy csodálatos út. Minél több mindent tudok magamról, annál inkább növekszik bennem a „belső béke” és elfogadás. Válaszok jönnek a miértekre, és ez nyugodtsággal tölt el… Szeretném, ha a klienseim ugyanezt átélhetnék.